Házasság hete szegedi fákláy felvonulás

"műanyag pohár, papír tálca, reklám táska, nem javítható alkatrészek, panelekben szerelhető tank és repülő!"
mind, mind a eldobható világ kellékei.
Nem természetes, hogy ebbe a világba a férj vagy feleség is ilyen termék.
Használat előtt felrázandó, és használat után eldobható.

Pali és Zsuzsi megindító szavaiban pont ez a személyes vallomás fogott meg.
"Köszönöm Palinak, hogy őszülő tincseim és ráncosodó bőröm ellenére,
ne vagyok lecserélhető, nem vagyok eldobható! Hogy minden egyes ránc őszülő hajtincs azon napok nehézségeire emlékeztet amit együtt éltünk át."
Kívánom kedves olvasó, hogy erősödj meg Te is ebben a hitben. Hogy gyöngeségeid, szorongásod minden hibád és bűnöd ellenére - igazából nem vagy lecserélhető, ha Te is ezzel a nyíltsággal előzékenységgel nézel "öregecskedő" párod szemébe, irgalmát elfogadva és szíved melegségét viszont adva, irgalommal a botlásokra, gyöngeségekre, a rajtad keresztül szülőknek, nagyszülőknek szánt mondatokra, értetlenkedésre, mozdulatra....

Szóval BOLDOG HÁZASSÁGOT!

A szobornál ("magyar szent család") fiatalok mondták el elképzelésüket a házasságról. Szép volt, hogy többen hangsúlyozták, milyen biztonságot ad nekik, hogy a szüleik szeretik egymást és, hogy együtt nevelték fel őt és a testvéreit. Ezek után még néhány dalt énekeltek a Mester tanodások és együtt elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt. (csak zenészeknek írom: 3/4-ben! azaz páratlan lüktetésben énekeltük, ami számomra külön kuriózum volt). Zárásként pedig még volt egy aranyos momentum: ahogy Szilveszterkor mindenki, kicsi, nagy, Boldog Új Évet kíván egymásnak, most mindenki odafordult a közelében állókhoz és Boldog Házasságot! kívánt egymásnak. Nagyon jó volt ennyi ember között lenni, akiknek ugyanolyan fontos a család, a házasság értéke. Jó volt együtt imádkozni és feltöltődni az értékes gondolatokkal, ezzel felvérteződni a mindennapok támadásai ellen. Jó volt "jellé válni", képviselni valamit, ami érték és amit annyira lejárattak már ebben a világban.